Ilyenkor azonban kérdések egész sorozata merülhet fel, amelyekre nem egyszerű válaszolni, hiszen nyilvánvaló, hogy senki sem szeretne sem többet, sem kevesebbet fizetni azért, amire valóban szüksége van.
Csakhogy a napellenzőknek többféle típusa és stílusa is ismert, miközben a választáskor elengedhetetlen odafigyelni például a terasz méretére, fekvésére és kialakítására, de még az egyéni preferenciákra is.
Hogy melyik a legjobb napellenző teraszra? Cikkünkben több szempontból is megvizsgáltuk a témát, és megpróbálunk segíteni olvasóinknak, illetve leendő vásárlóinknak egyaránt. Lássuk!
A csuklókaros napellenző a legjobb, de nem mindig elég
A leginkább megfelelő napellenző teraszra kétségtelenül a csuklókaros típus, amit számos név alatt ismernek az emberek, valaki ponyvás, más kitekerhető vagy kihúzható karos napellenzőnek, de valójában mindegyik ugyanazt a megoldást jelöli.
Ez a leggyakoribb, mondhatni legáltalánosabb megoldás, amely nemcsak helytakarékos, de mindemellett akár nagyobb terasz árnyékolását is hatékonyan el tudja látni, sőt akár halmozott telepítésre is van lehetőség, így akár vendéglátóipari létesítmények teraszait vagy kerthelyiségeit egyaránt könnyedén le lehet fedni a segítségükkel.
Telepítésükhöz nincs szükség oszlopokra, sem egyéb szerkezetek kialakítására, a legtöbb teraszon valamilyen formában rögzíthetők, azonban nem árt tisztában lenni azzal, hogy sok esetben önmagukban nem elegendők.
A csuklókaros napellenzőknek ugyanis dacára annak, hogy van egy természetes dőlésük, ami kitekert állapotban akár jelentős is lehet, egy nyugati tájolással ellátott teraszon azonban sokszor nem elegendő, ha nincs más természetes akadálya a napsugárzásnak.
A beeső napfény elleni védelemhez emiatt egy függőleges napellenzővel is ajánlott kiegészíteni a csuklókaros változatokat. Utóbbiakat elegendő már akkor használni, amikor a napsütés olyan szögből éri a teraszt, amit a hagyományos típus nem képes megfelelően felfogni.
Ez nem negatívum a csuklókaros napellenzőknél, éppen ellenkezőleg, egy fix tetőszerkezet, sőt még egy pergola sajátossága is egyben, ami ellen ma már van megoldás.

Ne csak a méretet nézzük, hanem a rögzítési lehetőségeket is
Azt már tehát tudjuk, hogy a legjobb napellenző teraszra a csuklókaros változat, fekvés függvényében pedig nem árt azt kiegészíteni egy függőleges típussal. Ez azonban önmagában még kevés tudnivaló a választáshoz, hiszen nem árt figyelembe venni például a méretet és a rögzítési lehetőségeket is.
A méretek kapcsán a legfontosabb, hogy amennyiben nincsenek befolyásoló tényezők – például oszlopok vagy más egyéb –, akkor a napellenző méretével ne a terasz kiterjedését kövessük, hanem válasszunk nagyobb ponyvával rendelkező modellt.
Ezzel sokkal hatékonyabb árnyékolás érhető el, és még az olyan pontok is könnyedén lefedhetők, amelyek a napsugárzás beesési szöge miatt egyébként problémát jelenthetnének.
A méretekről annyit kell tudni, hogy jellemzően egyedileg gyártják őket, és az arányokra oda kell figyelni, tehát nem lehet bármilyen hosszúságot és szélességet ötvözni egymással, mert a csuklókaroknak is van egy bizonyos teherbírásuk, amit figyelembe kell venni.
Nagyon fontos azonban, hogy ne csak a méretet nézzük a választásnál, hanem a rögzítési lehetőségeket is. Általában ritkán szokott gondot okozni a teraszokon a napellenző telepítése, de homlokzatnál oda kell figyelni például a hőszigetelésre, mennyezeti rögzítésnél annak összetételére, míg tetőgerendákhoz való hozzáfogatásnál azok teherbírására és kinyúlására.
Ezért is érdemes már a felméréskor megfelelő szakembert fogadni, aki segít kiválasztani a legjobbat.
A manuális napellenző a múlt, ma már szinte mindenki elektromost választ
A megfelelő teraszárnyékoló kiválasztásakor nagyon fontos figyelembe venni annak mozgathatóságát is, hogy milyen módszerekkel tudjuk kitekerni és visszahúzni a ponyvát.
A manuális vagy más néven hajtókaros, kurblis, azaz kézzel mozgatható napellenző bár még ma is sokak által keresett megoldás, azonban már egyre többen inkább az elektromos kialakítást részesítik előnyben.
Nem véletlenül, hiszen dacára annak, hogy meg kell oldani az elektromos hálózathoz való csatlakozást, ez a kialakítás sokkal kényelmesebb működést és sokoldalúságot biztosít a tulajdonosok számára.
Ilyen esetben elegendő egy távirányító vagy egy egyszerű fali kapcsoló ahhoz, hogy gombnyomásra ki tudjuk engedni, illetve vissza tudjuk húzni a ponyvát, sőt motortól függően akár már okostelefonos társalkalmazásról is működtethető mindez.
Nem elhanyagolható szempont továbbá, hogy a motorizált napellenző alapvetően fontos ahhoz, hogy okosíthassuk az árnyékolót.
A szín másodlagos, de az okos funkciók nem
Amennyiben prémium napellenzőt választunk magunknak teraszra, akkor lehetőségünk van széles színskálából válogatni, illetve természetesen a minták között is akadnak lehetőségeink.
A szín azonban valójában csak egyfajta esztétika, hiszen nem az árnyalat árnyékol, hanem a jó minőségű, sűrűn szőtt ponyva, így a világosabb és a sötétebb színek egyaránt ugyanolyan előnyösnek tekinthetők.
Ennél sokkal fontosabb, hogy odafigyeljünk az okos funkciókra, amelyek – a fentebb említett módon – a motorizált napellenzőkhöz kapcsolódnak, csak ezek a modellek láthatók el ilyen funkciókkal.
Hogy miért fontos egy napellenző okosítása? Leginkább azért, mert bizonyos időjárási jelenségek esetén nagyon sérülékenyek, ezáltal például a viharok, de különösen a nagy szél komoly gondokat tudnak okozni, ha nem tekerjük vissza a tengelyre a ponyvát.
Ezt tudjuk automatizálni különféle szenzorokkal, például szél- és esőérzékelőkkel, amelyeket úgy lehet kalibrálni, hogy bizonyos szélerősségnél vagy esőnél azonnal biztonságba húzzák a ponyvát még akkor is, ha mi nem tartózkodunk otthon, ezzel biztosítva épségének megőrzését.